Gimnazista koromban a házinéni isteni-almás-süti-gyáros volt. A végeredmény mennyei volt, és az is mindig lenyűgözött, hogy úgy készítette ezt a sütit, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Érettségi után búcsúajándékként meg is kaptam a forrást, egy Horváth Ilona Szakácskönyvet, amiben megjelölte az Almás bélest.
Megpróbáltam megcsinálni egyszer-kétszer, de én nem voltam elégedett az eredménnyel. Talán a szép emlékek miatt az enyém nem is lehetett olyan, mint az etalon.
Tegnap viszont Andi hozott egy kevés ‘maradékot’ a saját sütéséből, és egyből olthatatlan kényszert éreztem, hogy elkészítsem megint. Azonnal elkértem a receptet és tisztán láttam magam előtt a mai programot.
A recept nem volt más, mint a Horváth Ilona-féle két (a sima és az olcsóbb) Almás béles elegye. Elolvastam azt is és megcsináltam a magam verzióját.
Holnap még be kell mutatnom a tegnapi asztaltársaságomnak véleményezésre, de az itthoniak már kifejezték tetszésüket.
Végre bebizonyosodott, hogy igazán egyszerű elkészíteni.
A legfinomabb 