
Készen van és el kell ismerni: megérte. Nem állítom, hogy gyorsan elkészül – hiszen 90 percen keresztül a hűtőben pihen -, az viszont biztos, hogy isteni finom. Íme a recept:
70 dkg liszt
1 kis pohár natúr joghurt
2 dl tej
3 kk só
3 ek cukor
1 zacskó vaníliás cukor
2 tojás
5 dkg élesztő
Az élesztőt a tejjel és 1 ek cukorral fel kell futtatni, majd a többi hozzávalóval együtt tésztává kell dagasztani. Mikor jól eldolgozott tészta lett, a hűtőben kell pihentetni 90 percen keresztül. Ez nekem nagyon fura volt, mert nagymamám mindig azt mondta, hogy a kelt tészta nem fázhat meg, és hol is fenyegetné nagyobb veszély, mint a hűtőben, de magam is meglepődtem, mert minimum duplájára kelt.
Mikor ez az idő letelt, 8 része kell osztani, és a kis cipókból kb. 15 cm átmérőjű köröket kell nyújtani. (Egyet-kettőt én csak kézzel lapítottam ki.) Ezeket a lapokat egymásra kell rétegezni úgy, hogy 25 dkg (talán ez mégis kicsit sok, lehet kevesebbel is kísérletezni) lereszelt vajat (vagy épp margarint) egyenlően el kell osztani a rétegek között. A tetejére tésztalap kerüljön! Mikor a kupac kész, ki kell nyújtani úgy 3 cm vastagságúra, felcikkezni (nekem 16 cikk lett) és a cikkek szélesebbik felénél fogva feltekerni.
Sütőpapírral kibélelt tepsire kell tenni, sűrített tejes (vagy tejszínes) tojással megkenni, sajttal (vagy magokkal) megszórni a tetejüket és duplájukra keleszteni. 165°C-on légkeveréses sütőben kb. 22 perc alatt lesznek szép aranybarnák.
Nem egy reggeli mutatvány az elkészítésük, viszont az a jó bennük, hogy feltekerve be lehet tenni őket a hűtőbe és pl. másnap reggel megsütni. Ilyenkor hideg sütőbe kell tenni őket.

A kiindulópont itt található.

Hozott nekem, nagyon finom volt!